2013. június 8., szombat

Nemsokára vége

Szinte el sem hiszem, hogy nemsokára lejár a négy hónap, és alig egy hét múlva már otthon leszek. Egészen pontosan jövőhét vasárnap.



Így a végéhez közeledve egy kisebb kettősség van bennem, idő és élmények terén is. Ha belegondolok, a 4 hónap sok idő, és sokszor úgy éreztem, hogy a napoknak és a heteknek sohasem lesz vége, de visszatekintve mégis annyira hihetetlen, hogy már le is telt.
Nos ami pedig az élményeket, és a tapasztalatokat illeti...elég vegyes. Sok szép emlékem van, és megható pillanatokat is éltünk át a gyerekekkel, de ennyi hisztit és dührohamot én még soha nem láttam és tapasztaltam sehol. De ugyebár ami nem öl meg, az megerősít, és mindenből lehet tanulni valamit;)

Az biztos, hogy sok területen fejlődtem az itt eltöltött idő alatt, türelmesebb lettem, a konyhában sem érzem már annyira idegennek magam, és újból összeszedtem a némettudásom, ami az érettségi után kissé el lett hanyagolva. Ezen felül pedig jártam Svájcban is többször, ami hatalmas élmény, és a későbbiekben az életem során remélem vissza tudok még majd menni, legalább a nagyobb városokat bejárni.

Elfecsérelt időnek tehát semmiképpen nem lehet nevezni az itt eltöltött időmet, bár sok új emberrel nem ismerkedtem meg, de új tapasztalatokat mindenképpen gyűjtöttem, és megint bővítettem egy picit a látókörömet.:) A rossz élmények mellett pedig természetesen akadtak örömteljes pillanatok is.

Pillanatok, amelyekre mindig örömmel fogok visszatekinteni:

♥ Szerintem soha nem fogom elfelejteni, amikor az első alkalommal vittem a gyerekeket egyedül oviba.  Ilyenkor a szokásos reggeli rutin szerint megreggeliztünk, fogmosás, öltözés, "pedigkellkabátmerthidegvan" viták, majd elindultunk az oviba. Ott vetkőzés, átvesszük a kis ovis cipőt, majd irány a csoport. Ilyenkor rendszerint az ajtóban elköszönök, mondom nekik, hogy délután majd jövök értük, aztán elindulok hazafelé. Csakhogy ezen a reggelen a kisfiú, mielőtt még elindultam volna, rám szólt, hogy "Várj, még puszi". Azt hittem elolvadok, pláne az első reggelemen! :D

♥ Mivel elég pici helyen lakok, ahol gyakorlatilag a közelben erdőkön kívül sok minden nincs, ezért itt adott, hogy az ember időről időre elmegy túrázni. Így tettünk mi is az első melegebb hétvégén. Ez egy szervezett dolog volt, ezért rajtunk kívül körülbelül még 3 család baktatott az erdőben egy túravezető kíséretében. Az elején kissé furcsán éreztem magam, mert ugyebár pici hely lévén, rólam mindenki tudta, hogy ki vagyok, én viszont senkit nem ismertem, de azért az udvarias mosoly megvolt, nehogymá' azt higgyék, hogy ezek a magyarok milyen morcos teremtések (Azért próbáltak poénkodni, és mondták, hogy és itt jobbra ez a Rajna. Igen, tisztában vagyok vele, de azért köszönöm...). Miután mindenki túltette magát a tényen, hogy egy külföldi is velük tart, és nem méregetett mindenki, már egész kellemes volt. Az volt az első napsütéses napunk itt, úgyhogy jól esett sétálni, és tényleg szép volt maga a környezet, és ahogy a Rajna kanyargott össze vissza a fák között. Az úti célunk egy kilátó volt, ahol sütögettünk és gyerekpuncsot, valamint forralt bort lehetett inni. Maga a kilátó érdekessége pedig abban rejlett, hogy egy régi várromban volt berendezve, tehát tényleg elég hangulatos kis hely volt. Ezek után hazafele már picit le volt rövidítve az útvonal, hiszen tömött bendővel nem lehet olyan jól túrázni, de így is sétáltunk vagy 10 km-t, de még a gyerekek is elég jól bírták.:)

ami szép, az szép <3


 
♥ Ugyan ez nem a gyerekekkel, vagy a családdal függ össze, ettől függetlenül szívesen gondolok vissza a Baselben eltöltött napomra. Még mikor kijöttem, körülnéztem a néhány facebook csoport tájékán, hátha találok valakit a környéken, akivel majd össze lehet futni, és így is lett. Írtam egy magyar lánynak, aki úgy ránézésre szimpatikusnak tűnt, gondoltam mi baj lehet belőle? Egy darabig levelezgettünk, aztán megbeszéltünk egy találkát, így egyik hétvégén fogtam magam, és átvonatoztam Svájcba. Nagyon jó döntés volt, ő is hasonlóan kis bolondos mint én, szuper napunk volt! Bár majdnem bőrig áztunk, mert esernyő nem volt nálunk, és rengeteg bolondságot elkövettünk, de belefér. A top sztorink: Hatalmas épület tetején hatalmas rózsaszín betűkkel ki van írva, hogy Tally Weijl. Na, gondoltuk magunkban, mi most akkor ide benézünk. Bár kicsit furcsa volt, hogy először nem nyílt az ajtó, de mivel pont jöttek ki, ezért mi bementünk. Ezek után az volt érdekes, hogy az üzlet kong az ürességtől, de mi azért hangosan kacagva mentünk tovább. Egy hatalmas pult mögött ülő hölgy megkérdezte, hogy segíthet-e, de mi egy köszönjük nem kíséretében célirányosan folytattuk az utunkat a bolt hátulja felé, gondolva, hogy ott lesznek a ruhák. Majd ekkor jött a hideg zuhany egy öltönyös fickó kíséretében, aki megkérdezte, hogy kivel van találkozónk. Na itt összenéztünk, majd mondtuk, hogy senkivel, mi csak vásárolni szeretnénk. Közölték velünk, hogy az itt sajnos nem fog menni, ez ugyanis a központi iroda... Hoppá! Kicsit ciki volt ugyan a dolog, de majdnem megszakadtunk a röhögéstől.:D Nagyjából az egész napunk körülbelül ilyen szinten briliánsan telt, de nagyon jó volt egy kicsit kikapcsolódni, és valakivel trécselni. (Innen is hatalmas puszi Lilinek!;)

♥ Egyik szombat délután éppen edzettem, amikor berontott a kislány a szobámba, mögötte az anyukával, hogy délután átmennek Svájcba a Technológiai múzeumba, szeretnék-e én is velük menni. Adtak egy internetelérhetőséget is, hogy kukkantsam meg a honlapot, és ha tetszik, menjek velük, körülbelül fél óra és indulnak. Megnéztem az interneten, és mivel jónak tűnt a dolog, ezért mondtam nekik, hogy persze, megyek én is. Na itt jött a kihívás, készülj el harminc perc alatt, fürdéssel együtt. Szerintem ilyen gyors eddig nem sűrűn voltam.(Általában csak a zuhanyzás tart 15 percig :D) Nagyon jó döntés volt, hogy igent mondtam, az a hely valami hihetetlen, olyan, mintha egy sci-fi filmbe csöppennél bele. A kiállítás 99 %-ban interaktív, így a kisgyerekek számára is érdekes, és sokkal több dolgot megjegyzel, mintha csak üvegvitrin mögött lévő dolgokat nézegetnél fel alá ténferegve. Először én is kicsit kétkedve gondoltam a múzeumra, mert sosem voltam az a fizika iránt rajongó alkat, de minden kérdőjel elszállta a fejemből, amikor odaértünk, mert tényleg rengeteg mindent lehet ott csinálni. Vagy öt órát biztosan ott tartózkodtunk, de egy egész napot is bőven rá lehet szánni erre a programra, mert hatalmas az épület és rengeteg a látnivaló. Aki Svájcban, Winterthur közelében jár, az mindenképpen nézzen be, érdemes. A német tudás nem akadály, ugyanis mindenhol ki van írva minden angolul, franciául és ha jól rémlik, akkor még olaszul is.


 
kicsit sci-fi nem??:D

♥ A nagymama születésnapja szintén egy nagyon kellemes szombat volt (Furcsa, de a legtöbb szép emlékem a hétvégi programokhoz kötődik:D). Én is a családdal tartottam a nagyszülők házába, mert bár nem volt kötelező, és nem is mindig megyek velük nagyszülőket látogatni, de mivel most szülinap volt, ezért úgy éreztem, hogy illik elmennem. Bár az elején itt is kicsit ufóként kezeltek a vendégek (nini, nem német), de sebaj, szinte már fel sem tűnt. Amiért bónuszpont jár a németeknek mindenképpen, az az Euroviziós dalfesztivál. Ez pont a szülinap előtti napon történt, ezért frissen éltek mindenkiben az emlékek. Ugyebár aki követi a fesztivált, az tudja, hogy Bye Alex dalára a németek a lehető legmagasabb, 12 pontot adták nekünk. Ezért a tortaevés közben be is nyomták youtube-on, az én kis szívem pedig boldog volt, hogy egy német szülinapon magyar számot hallgatunk.:) Egyébként még elmondták nekem, hogy ők a refrén alatt a kedvesem szó helyett azt hallják, hogy "Bettwäsche", ami az ágynemű szót jelenti... meg kell hagyni, tényleg hasonlít, és az elején még én is kacagtam, de amikor már ezzel cukkoltak egész nap...:D
(Itt még megjegyezném, hogy lehet utálni Bye Alexet, én sem vagyok egy nagy fan, és én is azok közé tartoztam, akik már azon is csodálkoztak, hogy döntőbe jutott, de ettől függetlenül magyarként büszke vagyok rá, hogy ilyen szép helyezést sikerült elérnie. Bár csodálkozom, pláne, hogy Rúzsa Magdi is csak kilencedik lett anno, pedig ég és föld a különbség, de ettől függetlenül büszke vagyok arra a tizedik helyre.)

♥ Baselhez, a csajos napon kívül még egy szép emlékem fűződik, mégpedig amikor a családdal ellátogattunk az állatkertbe. Ez most nem szeretném hosszasan fejtegetni, mert egy kisebb beszámoló már volt róla a blogon, másrészt pedig nem igazán van a rajta mit ragozni, egyszerűen csak egy kellemes kis nap volt.:)

♥ Azt tudni kell, hogy minden napunk elég aktívan telik, mindig be van iktatva egy kis tornázás, vagy ugrálás, mert a kislány elég kis izgő mozgó. Egyik nap, amikor borúsabb volt az idő, és nem tudtunk kimenni a kertbe, akkor kitalálta, hogy táncoljunk. De nem a sima hagyományos módon, mert az uncsi, hanem be kellett rakni egy dvd-t, amin gyerekdalokat énekelnek, és közben táncokat is mutatnak hozzá. Hát, a szövegek elég bugyuták voltak, de rengeteget nevettünk a táncikálás közben. Nekem már az is elég, ha csak elképzelem, hogy nézhettem ki kívülről, miközben énekeltem, és mellé ugráltam mint egy nyuszi, vagy repültem mint egy repülő...:D

♥ Utolsóként pedig az arcfestős délutánunkat emelném ki, amiről már posztoltam egy képet a blog facebook oldalán korábban. A kisfiú egyébként nemsokkal azután, hogy kifestettem, ledőlt az ágyba aludni, úgy ahogy volt, felhőkkel a pofiján. Meg tudtam volna zabálni.:) A kislánnyal mondjuk voltak kisebb nézeteltérések, mert 20 percig kerestünk a google-ben pillangó mintát, mire talált egyet ami tetszik, majd mikor elkezdtem az arcára festeni, közölte, hogy inkább mégis cica szeretne lenni, olyan, mint ami az arcfestős könyvükben is van. Pár mély levegővétel után mondtam neki, hogy jó, akkor ezt mossa le, de ezek után már cica lesz, ha tetszik, ha nem.:D Miután kész volt a mestermű, egész délután abban rohangáltunk a lakásban, sőt, még a barátnőmmel is skype-oltunk, akinek szerintem ezzel bearanyoztuk a napját.:D



Mindent összefoglalva, azért a sok jó emlékem mellett rögtön eszembe jutnak a hatalmas hisztik is, amikből minden hétre jut pár. Nem mondom, hogy megbántam, hogy idejöttem, mert nem, de hosszabb távon biztosan, hogy nem maradnék itt. Aranyosak, de nem igazán illünk egymáshoz. Egyrészt a város miatt sem, mert már most is zavar, hogy egyszerűen sehova nem lehet menni, és ezáltal korlátozva vagyok, másrészt pedig egyre nehezebben tolerálom a gyerekek hisztijeit. A héten a kislánynak kettő olyan hisztirohama volt, amikor földhöz vágta magát, és vörös fejjel konkrétan remegett az egész teste, mert annyira felhúzta magát, teljesen nonszensz apróságokon. (Bár a héten én is ingerültebb vagyok, mert otthon Győrben most elég ramaty a helyzet, és izgulok, hogy na, vajon elsodorja-e a házunkat a Duna, vagy sem...) Ilyenkor pedig a szülők elmormognak egy ejnye-bejnye ezt nem szabadot, és le van rendezve a dolog. Persze, mert nem ők vannak velük napi 24 órában. Ezek mellett én aztán próbálhatom nevelni őket. Bár a nevelés nem is az én feladatom, hiszen nem azért jöttem ide, hanem azért, hogy figyeljek rájuk és játsszak velük. Na de sebaj, nem szeretném itt a végére lehúzni a hangulatot, tényleg nem bántam meg, hogy ide jöttem, de örülök neki, hogy jövőhét vasárnap már otthon lehetek mindenkivel megint. Augusztus végétől pedig ismét egy új fejezet kezdődik el Londonnal!:)

Szép napot mindenkinek!:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése