2013. június 26., szerda

10 óra + utazás, repülő kontra busz

Mivel múlthét vasárnap érkeztem haza egy 14 órás buszút után, ezért még frissen él bennem minden apró kis részlet. A buszon zötykölődve pedig akarva akaratlanul is feltört bennem, hogy mennyivel egyszerűbb repülővel utazni. Erről pedig eszembe jutott, amikor Kanadába repültem.Hát bizony azért az a 14 óra sem volt sétagalopp... Na de lássuk is a kis összehasonlításom.


Először is a buszos utamat foglalnám össze, mert erre még élénkebben emlékszem.
Délután 17.25-kor kanyarodott ki a kis buszom a végállomásról Karlsruhéban. Akkor még nagy volt a jókedv, mivel a nap szépen sütött, és amúgy is hurrá, végre indulok haza hangulatban voltam. Na, pár óra buszozgatás után azért hamar alább hagyott a jókedvem...:D De azért ne rohanjunk előre.

Tehát felbaktattam a kis csomagjaimmal a buszra, elhelyezkedtem, és mint ilyenkor mindig, előkaptam rögtön a fülesem, hogy ne unatkozzak. Nálam a zene elengedhetetlen alapkellék, ha utazok, enélkül nem is tudom mi lenne nélkülem. Az első körülbelül másfél órában még teljesen jól elvoltam a zenehallgatás és ablakon kibambulás kombóval, mert ez valahogy mindig is nyugtatóan hatott rám, de aztán egyre inkább kezdtem unni magam. Ekkor elővettem a könyvemet is, mert előrelátóan azt is bedobtam a kis tatyómba, tudtam én, hogy azért 14 órán keresztül nem fog lekötni a zenehallgatás, akármennyire is imádom. De sajnos ez sem kötött le kb. 2 óránál tovább... Mert azért valljuk be, 4 óra után már eljut az ember arra a pontra, amikor kezd fájni a szeme, nem tud sehogy sem kényelmesen ülni, idegesítő a többi utas vagy éppen a buszsofőr... Panaszra mondjuk nincs okom, mert hazafele végig dupla ülésem volt, de azért így sem volt egy paradicsom a dolog. Nem is részletezem, aki volt már hasonlóan hosszú úton busszal, az biztosan átérzi a helyzetet. Egyszerűen katasztrofális. (Én korábban voltam már így Londonban, ami egy 24 órás utat jelent, valamint Velencében, ami 12 óra... jó kis iskolás utazások. :D)

Természetesen ennek az útnak is voltak csúcs pillanatai, amikor is sikeresen leégettem magam, de ilyenkor már csak mosolygok, hozzáedződtem az ilyen szituációkhoz az évek alatt...:D
Az egész út fénypontja talán az volt, amikor végre beértünk Magyarországra, és megálltunk egy benzinkútnál. Egyébként ez az a kulturáltabb fajta volt, ahol van egy étterem szekció is, ennél fogva pedig természetesen a mosdóhasználatért fizetni kellett. Na igen ám, de kis Szandra elfelejtette a forintot a pénztárcájába rakni, ezért csak euró volt nála. Ez még nem is lett volna baj, közel voltunk a határhoz, ezért eurót is be lehetett dobálni a kis automatába. Na igen ám, de nálam csak 5 eurós volt, és ugye az ilyen kis szutykokba aprót lehet bedobálni. Ezek után nem maradt más hátra, odabaktattam a pénztárhoz, és illedelmesen, szépen nézve megkértem az egyik pénztárost, hogy legyen szíves, és váltsa fel nekem a pénzt, hogy elmehessek a mosdóba. Itt kisebb döbbent csend következett, azt hiszem megtévesztette a tökéletes magyarsággal való beszéd és az euró párosa, ezért magyarázat képen hozzátettem, hogy sajnos a forint a bőröndöm legmélyén rejtőzik. Ezek után sikeresen elértem a célom, de ismét bebizonyítottam, hogy bármerre is járok, képes vagyok beégetni magam...:D


azért egy ekkora helyen sehogy sem lehet elhelyezkedni, akárhogy is próbálkozunk... (az újságkészletem azért figyelemre méltó...:D)


Ha valaki kíváncsi, az Eurolines társasággal utaztam, odafele a bolgárokkal, hazafele pedig a magyarokkal. Hát, hagy némi kívánnivalót maga után a dolog. Odafele a sofőr az út felég kb. nem volt hajlandó németül megszólalni, csak az anyanyelvén (mert ugye mindenki perfektül tolja a bolgárt...), ezért próbáltuk kikövetkeztetni, hogy mikor van szünet, és mikor állunk meg csak utasokat felvenni, de azért nagyjából sikerült kivenni a körülöttem ülő magyarokkal, vagy németekkel. Aztán amikor már több órája Németországban voltunk, akkor eszébe jutott, hogy beszél németül is, remek volt. A másik pedig, hogy a drágák olyan hangos népség, hogy végig üvöltöttek, ezért pihenni nem sokat lehetett. Hazafele pedig csodás magyar szokáshoz mérten nem volt nyitva a buszon a mosdó, mert ugye akkor koszos lesz és ott takarítani kell. Igen, én is szívesebben megyek mosdóba, de amikor 3 órán keresztül nem állunk meg és még dugóba is keveredünk, akkor azért ráfanyalodna az ember. De nem, minek az. Úgyhogy nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez a társaság a legmegfelelőbb választás, de olvassatok utána, ha erre vállalkoztok, hátha mások jobb véleménnyel vannak róla.

A repülős út már kicsit macerásabb, és nem igazán vagyok meggyőződve róla, hogy kényelmesebb. Bár nagyobb élmény, ez tény. Én legalábbis sokkal jobban élvezem, elvégre busszal minden nap utazhatok.:D
Én személy szerint tavaly repültem legelőször, és akkor is Kanadába, tehát azt hiszem, nem apróztam el a dolgokat... ;) Mindig is kíváncsi voltam, hogy milyen érzés lehet, és hosszú ideig szerepet a kívánság listámon a "repülővel utazni valahova" paragrafus, így izgatottan vártam, hogy milyen élmény lesz.
Mivel Kanada nem éppen a szomszédban van, ezért átszállással kellett eljutnom odáig. Ez azt jelenti, hogy először elrepültem Londonig, majd ott átszálltam röpke 3 órás  várakozás után egy másik repülőre, ami elvitt Montrealig. Na de nézzük, hogy is nézett ez ki pontosan.

én sem beszélek francául, de a lényeg tökéletesen kivehető:)

Tehát, amint az a jegyemen is látszik, először Londonba repültem, majd a Heathrow reptéren volt még 3 órám a következő gép indulásáig. Kicsit paráztam, mert ez előtt még soha nem repültem, most meg rögtön ilyen messze mentem, ráadásul átszállással és egyedül. Persze beszélek angolul, de azért bennem volt a félsz rendesen, hogy mi van ha eltévedek, lekésem a csatlakozást és a többi... Itthon igazából nem volt macera, átmentem a kis ellenőrző kapukon, és megkerestem, hol lesz a beszállás, majd kb. 40 perc várakozás után indultunk is. (Bár az itteni pici kis reptéren nem igazán lehet eltévedni, de azért megnyugodtam, hogy legalább Londonig tuti eljutok...:D) Mivel nem fapadossal utaztam, ezért a tipikus tülekedés itt elmaradt, mivel mindenkinek megvolt a helye, így nyugodtan be lehetett szállni, és senki nem taposta le a lábam, és a csomagomnak is volt helye (Hollandiába menet az utolsó ülés mögé lett besuvasztva, mert a stewardess közölte velem, hogy  máshova nem tudja rakni, nem fér el...jaa, oké).
Londonban is rendben leszálltunk, és itt kicsit körülnéztem, mert hatalmas az a reptér. Azt hittem, 3 órán keresztül unatkozni és bambulni fogok, de annyira magával ragadott a sürgés forgás, és annyira rácsodálkoztam mindenre, hogy simán eltelt. Bár kicsit para volt, hogy 1 órával a gép indulása előtt még mindig nem írták ki, hogy mégis honnan indul, de aztán csak vettem valamit inni-enni (na meg egy cadburyt, nyamm nyamm..:D), pár újságot, és leültem a fenekemre, mondván, hogy úgysem tudok mit csinálni. Aztán körülbelül 40 perccel a felszállás előtt sikerült kiírniuk, én pedig teljes sokkban próbáltam tájékozódni. Így végül felültem a kis metróra (Igen, a Heathrow reptérnek saját földalatti rendszere van, mert annyira hatalmas), pár perc alatt odaértünk, majd még 10 percnyi loholás után sikerült megtalálni, hol is kell felszállni, és közben még összehaverkodtam egy magyar családdal. Sajnos a gépen messze ültünk egymástól, de Montrealban megint együtt ácsorogtunk kicsekkolásnál.:)
Miután felszálltunk a gépre igyekeztem kényelmesen elhelyezkedni, mert innentől egy közel 7 órás repülőút vette kezdetét, egy hatalmas géppel. Azok a repülők, amik az óceán fölött repülnek sokkal nagyobbak, így itt a 2x3 ülés helyett 3x3 ülés volt egy sorban, és egy fokkal kényelmesebb is volt, mint a másik. De le a kalappal a British Airways előtt, mindegyik gépükkel egy csoda volt utazni.

nehogy olvasnivaló nélkül maradjak..:D

ezt pedig hazafele olvasgattam :)

a milka ennek nyomába sem érhet <3

Igazából a gép tényleg mindennel fel volt szerelve. Kaptunk kis fülhallgatókat, és volt minden ülésnél egy külön kis tv, ahol már az újonnan kijött filmeket is lehetett nézni, sorozatokat is találsz a menüben, illetve zenét is lehet hallgatni. Bár végignéztem akkor az új Reese Witherspoon filmet, sok mindenre nem emlékszem belőle, mert sajnos nagyon halk volt. De figyelemelterelésnek tökéletes volta hosszú út alatt. Próbáltam aludni is, de sajnos nem nagyon ment, mert a repülőn kettő kisbaba is volt, és ha nem épp a mi részlegünkön sírt a kisgyerek, akkor a gép másik felében, és hiába hallgattam zenét, hallatszott. Na mindegy, azért eltelt az a 7 óra is, nem volt olyan rossz. :) Egyébként ezeknek a repülőknek az érdekessége még, hogy a kis fülhallgató mellett kapsz egy eldobható fogkefét mini fogkrémmel is, valamint egy plédet és egy kispárnát is. Mindenesetre nekem ez nagyon tetszett, hogy ilyen szinten gondolnak mindenre és figyelnek az emberek kényelmére. Bár nem olcsó a repjegy az óceánon túlra, ez is tény, hogy ennyi pénzért ezt megtehetik.:) Természetesen az út végén a fogkefe kivételével mindent ott kell hagyni, de szerintem nem is várta senki az utasok közül, hogy ez másképp legyen, és senki nem akart még pluszként egy párnát és egy plédet cipelni, így nem hiszem, hogy ebből volt gond.

a kis csomag: pléd, párna, fülhallgató és fogkefe

Amit még megemlítenék, az az étkezés. London fele repülve kaptunk egy szendvicset (ami kifejezetten finom volt), majd Kanada felé repülve egyszer kaptunk meleg ételeket, ahol azt hiszem kettő vagy három lehetőség közül lehetett választani, valamit egyszer szendvicset, és út közben még korlátlanul ihattál amit szeretnél. Volt választék bőven. Narancslé, almalé, víz, kávé, tea, cola, pezsgő, bor, amit csak szerettél volna. A személyzet is rendkívül aranyos volt (ami a Wizzairnél példának okáért sajnos nem mindig igaz), és még nekem is készségesen ajánlották az alkoholt.:D
A szendvicsek finomak voltak, azonban az a meleg kaja azért hagyott kisebb kívánnivalót maga után. Nem volt rossz, de nem az olyan finnyásoknak való mint én, az biztos.:D Persze még a reptéren is megvolt a lehetőség arra, hogy az ember egyen, és azért nyilván éhen senki nem hal, szóval nem panaszkodom.

elhelyezkedtem :) a kis füzetkébe egyébként folyamatosan jegyzetelek is, akárhova utazom, ajánlom mindenkinek, szuper visszaolvasni ;)



Mindent összevetve azért meg kell állapítanom, hogy mindegy hova és mivel utazunk, egy ilyen hosszú út teljesen komfortos soha nem lesz, ha csak az ember nem multimilliárdos, aki privát repülővel mászkál mindenhova. Nekem a repülős megoldás jobban tetszett, egyrészt mert így Londonban kicsit kinyújtóztathattam az elgémberedett tagjaimat, így elviselhetőbb volt, másrészt pedig felfedeztem, hogy imádok repülni. Mindkét alkalommal ablak mellé ülhettem, és csodás volt a látvány, örök élmény marad. A mai napig nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért, és hogy lehetőségem nyílt ezt is megtapasztalni. Bár nem maradhattam sokáig Kanadában sajnos (bővebb infóért katt ide), egyre inkább hiszek abban, hogy minden okkal történik, és inkább örülök annak a kevéske időnek is, amit ott tölthettem.

Ti hogy utaztok a legszívesebben? Utazott már valaki ilyen hosszú ideig busszal esetleg repülővel?
Szép napot mindenkinek!

2 megjegyzés:

  1. Én most tavasszal Londonból jöttem haza busszal, az ~27 óra volt, mert Makóra mentem. Olcsóbb volt, de legközelebb inkább repülök, kínszenvedés volt. Szlovákokkal jöttünk, de elég karakán magyar csapat gyűlt össze, szóval kiharcoltuk, hogy angolul is bemondják, hogy mi van, azzal nem volt baj. A wc-t ők is bezárták, mert hogy az "nem működik", de korrektek voltak a pisiszünetekkel legalább.

    Nem tudom, hogy te hogy voltál vele, de én kb. a felénél elültem a hátsóm, és sehogy nem volt jó, koszosnak és ápolatlannak éreztem magam, a pihenőknél még futottam is pár kört, de az se segített, és az előttem lévő ülésre dőltem a végén, úgy elviselhető volt. Mondjuk szerintem benyelhettem valami gyomorrontást is, illetve a busz teli volt, tovább nehezítve a dolgokat.

    Két éve a kanadai sztorival nem volt semmi, mi Brüsszelben szálltunk át, és nézelődésre nem volt idő, mert szaladtunk a csatlakozásra. Indiai géppel mentünk, nagyon korrektek voltak attól függetlenül, hogy én is kicsit óczkodtam az indiai szó hallatán. Én akkor mamámmal repültem, így elrepült (haha) gyorsan az idő, utána meg az átállással volt baj, de azt is leküzdöttük.

    A Ryanair amúgy lehet jobb egy fokkal, mint a Wizz, habár én eddig csak a Ryannel repültem a fapadosok közül (meg a Norwegiannel, de az fényévekkel jobb), így azzal van tapasztalatom. És a Ryan meg a Wizz is ha szívóznak, akkor leginkább Pesten, nyugatabbra és északabbra egy leheletnyivel lazábban veszik a szabályokat, ha nagyjából benne vagy még a paraméterekben. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Londonba sokkal egyszerűbb repülni, egyszer jó volt kipróbálni, de soha többször:D Akkor még nyolcadikosként pici voltam, és el tudtam helyezkedni, de most ez már nem olyan egyszerű. :/

      Én is a szünetekben leszálltam, és amíg elrágcsáltam mondjuk egy almát, addig sétálgattam körbe körbe, megmozgattam a nyakam, kicsit még tornáztam is, így elviselhetőbb volt. Én sem mondanám, hogy tisztának éreztem magam, de mindig viszek magammal kis törlőkendőket és arclemosót, ha hosszabb útra indulok, és a kulturáltabb mosdókban egy picit áttörlöm magam, így egy fokkal jobb, bár azért nem ér fel egy fürdéssel nyilván :D

      Igen pár óra után én is eljutottam arra a szintre, hogy semmilyen pozícióban nem volt kényelmes, mindegy volt, hogy ül-e mellettem valaki, vagy sem...

      Hm, nem tudom, Ryanairrel még nem repültem, de a Wizzair nem tudta magát annyira belopni a szívembe...:D Brüsszelben rengeteget kellett várnunk,és az emberek már olyan szinten idegesek voltak, hogy azt vártam, mikor indulnak meg csoportosan, hogy márpedig most akkor is felszállunk. A legszebb pedig az volt, hogy be sem mondták, hogy később szállunk fel, tehát azt meg pláne nem tudtuk, hogy miért. Szerencsére találtam ott ismerősöket, így nekem annyira nem volt vészes, de ha nincs olyan szerencsém, hogy akkor ott velük összefutok, akkor biztosan én is kiakadok...:D

      Törlés