2013. szeptember 15., vasárnap

Egy új korszak kezdete - London

Szinte el sem hiszem, hogy már több mint három hete történt, hogy felkerekedtem a "kis" csomagjaimmal, és elindultam Londonba. Eseménydús időszakon vagyok túl, ezért is hanyagoltam a blogot mostanában (ezer bocsánat). Minden nap estig dolgoztam, és mire nekiálltam volna, addigra halál fáradt voltam, és csak arra maradt szinte energiám, hogy bevonszoljam magam az ágyig és ott másnap reggelig meg se moccanjak. De most már indul az iskola, úgyhogy nyugodtabb időszak következik, éljen! :)

édesek nem? :)

2013. szeptember 6., péntek

That's London baby!

Nemsokára lesz egy részletesebb poszt is az eddig történtekkel - mert rengeteg minden történik itt - de úgy gondoltam előtte megosztok veletek néhány szösszenetet. Igazából ez a poszt akkor született meg a fejemben, amikor tegnap a parkban ücsörögtem, és élveztem a napsütést. Hihetetlen az a kultúrkavalkád, ami körbelengi ezt a helyet és remélem, hogy sikerült ebből valamennyit a monitoron keresztül közvetíteni nektek.


2013. augusztus 6., kedd

Röpke Hollandia

Aki olvasta az előző pakolós posztomat (ha el szeretnéd olvasni, katt ide), az tudja, hogy 4 napra Hollandiába utaztam, hogy meglátogassam Rékát és a volt host családomat. Azt hiszem ennél jobb mini nyaralást nem is kívánhattam volna magamnak.:)


2013. július 25., csütörtök

Mit vigyünk magunkkal pár napra?

Pénteken Hollandiába repülök 4 napra, hogy meglátogassam a volt host családom és Rékát (akit ide kattintva megtaláltok). Utána pedig még egy napot Pesten töltök, mielőtt hazamennék. Már nagyon várom, de mielőtt odaröppenek, még túl kell esnem a pakolási procedúrán, ami sajnos soha nem úgy zajlik, mint a filmekben, hogy egy perc alatt bedobálok mindent, és voilá, kész.

ennyi, és semmi több :)

2013. július 23., kedd

Angliai bakancslista II. - Móka & kacagás

Miután a következő egy évemet Londonban töltöm, ezért nekiálltam picit beleásni magam a város és az ország történetébe, hogy összeszedjek magamnak egy kis listát, hogy hova is lesz érdemes ellátogatnom az elkövetkezendő egy évem folyamán. Akad egy két hely, ahol már jártam, de a jó dolgokból sosem elég. ;)

2013. július 11., csütörtök

Pixibox - Nyári kiadás

Mindig irigykedve néztem, amikor a külföldi beauty blogokon a Glossybox-ról és társairól olvastam, aztán egyszer csak megjelent a hazai változat is, történetesen a Pixibox. Eddig még mindig lemaradtam a rendelésekről, most azonban sikerült lecsapnom egyre, mégpedig a nyári különkiadásra. Ennek örömére pedig úgy gondoltam, megosztom veletek is a gondolataimat annak ellenére, hogy a blogom nem beauty jellegű.


Angliai bakancslista I. - Múzeum & kultúra

Miután a következő egy évemet Londonban töltöm, ezért nekiálltam picit beleásni magam a város és az ország történetébe, hogy összeszedjek magamnak egy kis listát, hogy hova is lesz érdemes ellátogatnom az elkövetkezendő egy évem folyamán. Akad egy két hely, ahol már jártam, de a jó dolgokból sosem elég. ;)