Ahogy már az előző posztban említettem (katt ide), az új esztendőt Portugáliában indítottuk. Nem mondanám, hogy ez volt életem legizgalmasabb szilveszter estéje (szerintem a nagymamám ünneplése élménydúsabb volt...), de mindenképpen kellemes élmények fűznek a Portugáliai utamhoz.
2014. április 8., kedd
2014. április 5., szombat
Egy nap a Temzén
Egy napsütéses hétvégén úgy döntöttünk a lányokkal, hogy felpattanunk egy sétahajóra, és elmegyünk Greenwichbe, hiszen ezt a szép időt kár lenne elpazarolni. Pláne Londonban, ahol szinte az év mindennapján esik. Fél év ittlét után csacskaságnak tűnhet egy olyan tipikus turistaprogram, mint a sétahajó, de én mindenkinek tiszta szívből ajánlom, akár itt él, akár csak látogatóba jön!
2014. március 18., kedd
Egy hét képekben # Karácsony
Tudom, tudom, hol van már a karácsony... Kisebb gubancok adódtak a laptopommal, de beszereztem egy újat, így már nincs kifogás! ;)
A tavalyi karácsony volt az első olyan az eddigi életem során, amit nem a családommal töltöttem. Szokatlan volt és időnként kissé szentimentálissá váltam, de ettől függetlenül nem volt rossz. Semmiképpen sem annyira elszomorító mint vártam. Persze hiányzott a család és a barátok, de a sok munka és új szokás mellett nem igazán maradt idő a szomorkodásra.
A tavalyi karácsony volt az első olyan az eddigi életem során, amit nem a családommal töltöttem. Szokatlan volt és időnként kissé szentimentálissá váltam, de ettől függetlenül nem volt rossz. Semmiképpen sem annyira elszomorító mint vártam. Persze hiányzott a család és a barátok, de a sok munka és új szokás mellett nem igazán maradt idő a szomorkodásra.
2014. március 7., péntek
Hello Afrika!
Még szinte számomra is felfoghatatlan, hogy ezeket a sorokat éppen Marokkóból írom nektek. ( Na jó, ott kezdtem el...:D) Nem gondoltam volna, hogy a közeljövőben eljutok ide, de mégis így történt, és egy teljesen új világ tárult ki előttem, amit szeretnék nektek is bemutatni.
2014. január 22., szerda
Food market & London Tombs
Londonban bőven van kínálat piacokból, teljesen mindegy, hogy mit keresünk, itt biztosan megtaláljuk. Rengeteg helyre szeretnék még ellátogatni, de a mai bejegyzésben a Borough market lesz a főszereplő.
A lányokkal egyik hétvégén úgy döntöttünk, hogy a camdeni piac után egy élelmiszer piacra is ellátogatunk, egyszer mindent ki kell próbálni alapon. Elég hangulatos kis hely ez a Temze partján, mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom, aki szeret különböző ízekkel kísérletezni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)