ennyi, és semmi több :) |
2013. július 25., csütörtök
Mit vigyünk magunkkal pár napra?
Pénteken Hollandiába repülök 4 napra, hogy meglátogassam a volt host családom és Rékát (akit ide kattintva megtaláltok). Utána pedig még egy napot Pesten töltök, mielőtt hazamennék. Már nagyon várom, de mielőtt odaröppenek, még túl kell esnem a pakolási procedúrán, ami sajnos soha nem úgy zajlik, mint a filmekben, hogy egy perc alatt bedobálok mindent, és voilá, kész.
2013. július 23., kedd
Angliai bakancslista II. - Móka & kacagás
Miután a következő egy évemet Londonban töltöm, ezért nekiálltam picit beleásni magam a város és az ország történetébe, hogy összeszedjek magamnak egy kis listát, hogy hova is lesz érdemes ellátogatnom az elkövetkezendő egy évem folyamán. Akad egy két hely, ahol már jártam, de a jó dolgokból sosem elég. ;)
2013. július 11., csütörtök
Pixibox - Nyári kiadás
Mindig irigykedve néztem, amikor a külföldi beauty blogokon a Glossybox-ról és társairól olvastam, aztán egyszer csak megjelent a hazai változat is, történetesen a Pixibox. Eddig még mindig lemaradtam a rendelésekről, most azonban sikerült lecsapnom egyre, mégpedig a nyári különkiadásra. Ennek örömére pedig úgy gondoltam, megosztom veletek is a gondolataimat annak ellenére, hogy a blogom nem beauty jellegű.
Angliai bakancslista I. - Múzeum & kultúra
Miután a következő egy évemet Londonban töltöm, ezért nekiálltam picit beleásni magam a város és az ország történetébe, hogy összeszedjek magamnak egy kis listát, hogy hova is lesz érdemes ellátogatnom az elkövetkezendő egy évem folyamán. Akad egy két hely, ahol már jártam, de a jó dolgokból sosem elég. ;)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)